A zene az kell 

A zene mindig kell,

ha jó a kedvem, ha rossz…..

A hangulati változásokat jól követi a jól megválasztott zene. Mindig mi választunk, így rajtunk múlik, hogy andalítót, vagy pörgőst, klasszikust, vagy milyen stílusú legyen. Énekeljenek is benne, vagy csak hangszeres legyen.

Igen a zene az kell……..mert zene nélkül nagyon sivár lenne az élet.

Szeretem a zenei előadásokat is. Amikor időnk engedi családommal színházba, hangversenyekre megyünk. Főleg a zenés darabokat nézzük szívesen a párommal. Aztán napokig, hetekig beszélgetünk róla.

A zene az embereket összekovácsolja, egymáshoz hangolja, érzékenyebbé válnak általa, harmóniát ad a kapcsolatokban.

Aki szereti a zenét és a virágokat csakis jó ember lehet.

 A zene rossz passzban segítség, gyógyszer.

„……….A zene az kell, hogy ne vesszünk el,
Hogy mégse adjuk fel.”

(Valahol Európában, musical)

Részlet a Valahol Európában musicalből

A zene az örömmel tölt el.

Igen, a zene az tényleg kell!

Mindenkinek!!!!!

A világ ettől lesz még csodálatosabb!!!!

Azt kérdezed kedves olvasó:

– Mikortól szeretem a zenét?

– Születésemtől.

Sokszor gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a szüleim kicsi kortól belém nevelték a zene szeretetét. Hangszeren nem játszottak ugyan, de ők is szerettek énekelni. Fiatalon egyházi kórusban énekeltek. Kis gyermekként az énekléssel és a hangszeres zenével igazán a tatabányai Pünkösdi Gyülekezetben ismerkedtem meg. Egyedüli hangszer a harmónium volt. Hálaadáskor meglátogattunk más gyülekezeteket, ahol különböző hangszereken játszottak. Volt aki  szájharmonikázott. Hallottam éneket hawai gitár kísérettel is.

Apám otthon szeretett énekelni. Szép hangja volt. Többször énekeltünk együtt, ő tercelt nekem, vagy én neki.

Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam. A furulya hangszer  szeretete innen ered. A szüleim arra vágytak, hogy a gyülekezetben zenéljek. Beírattak hát a zeneiskolába. Szívesen zongoráztam volna, de a hangszer hiányzott hozzá, így otthon nem tudtam volna gyakorolni. Zongorát nem lehetett kölcsönözni. Megvásárolni nem tudták. Az árát elvitte az építkezés, a három gyerek nevelése. Szüleim fuvolára voksoltak, ám nem valósulhatott meg, mert nagy rés volt a fogaim között. Így választottuk ki végül a hegedűt. A méretemre valót kikölcsönözhettük és azonnal elvihettük. Nagyon megtetszett a hangszer.

Rajongtam az éneklésért is . Gyerekként arra emlékszem, hogy annyira szerettem énekelni és zenélni, hogy szünidőben, vagy amikor csak időm engedte óraszámra hol furulyáztam, hol énekeltem, hol hegedültem.

Egyik alkalommal nyáron a hegedüléssel múlattam az időt. Kimentem a kertbe és ott muzsikáltam.  Akkor érett pont a cseresznye. Úgy pihentem, hogy felmásztam a cseresznyefára, jó sok cseresznyét megettem, aztán lehuppantam a földre és tovább zenéltem. Rendkívül élveztem.

Máskor leültem egy kis székre, magam mellé vettem az általános iskolai ének-könyveket és addig fel nem álltam, míg a kedvenceimet el nem furulyáltam, vagy énekeltem.

Szóval, éltem-haltam az zenélésért. Minden évben kaptam jutalom kottákat, vagy könyvet. Egyik évben Az ismerkedjünk a zenekarral, másik évben a Muzsikus akarsz lenni? címűt.

A könyveket és a kottákat ma is őrzöm. Különösen kedves számomra a Muzsikus akarsz lenni? könyv. A kedvenc tanárnőm ragasztott egy kis kártyát bele, és azt írta rá: „REMÉLEM!”

A zene szeretete egész életemben végig kísért, kísér. Férjemmel a Tatabányai Bányász Énekkarban énekeltünk egy ideig.

Ha jó a kedvem azért, ha rossz a kedvem azért. A zene, a zenélés életem része.

Jó pár éve brácsázom. Nagyon szeretem ezt a hangszert. Mély, öblös, telt hangú. Általában kísérő hangszer, de engem nem zavar, sőt …… Csodálatos, amikor a többi hangszerrel együtt megszólal…….

Ezzel a hangszerrel behatóbban 32 évesen ismerkedtem meg.

Tizenhat év szünet után kezdtem el ismét aktívan zenélni. Mondhatom, komoly kihívást jelentett. Kölcsönbe kaptam egy hangszert. Kottákat vettem, zeneórákra jártam és amikor lehetett gyakoroltam, és gyakoroltam.

Így valósult meg életem egyik nagy álma, a szimfonikus zenekarban zenélés. Sok éven keresztül a Tatabányai Szimfónikus zenekarban brácsáztam. Férjem segítsége nélkül ez elképzelhetetlen lett volna. Hálás vagyok neki, hogy támogatta zenei ambícióimat. Pár év kihagyást követően ma is aktívan zenélek egy kis kamara együttesben.

A zene az kell, ahhoz, hogy feloldódjak a minden napok taposómalmában.

A zene elvarázsol, pozitív energiával tölt fel.

Előveszem a kottákat és csak játszom és játszom. Észrevétlenül telnek az órák. Rendkívül jó hobbi nem csak zenélni, de zenét hallgatni is. Szép zene mellett a száraz, unalmas szövegek olvasása és a tanulás is élvezetessé válik. Érdekes, hogy a tanultak könnyebben rögződnek halk, lágy zene mellett.

A pihenés kellemesebb szép fülbemászó dallamok hallgatása közben.

Hangszeren játszani, együtt zenélni, énekelni pedig csodálatos. Ahogy a harmóniák alakulnak, aminek én is részese lehetek – különleges, csodálatos érzés!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük