Úton útfélen hallom, hogy félünk orvoshoz menni. Most nem a náthára gondolok, hanem amikor hosszú ideje érezzük, hogy valami nagyon nincsen rendben velünk.

Ismerős ez a helyzet? Érzem, hogy valami nagyon nincs rendben az egészségemmel, mégis teszem a dolgomat, még jobban igyekszem, mint korábban. Hányingerem van, szédülök, a szívem majd kiugrik a helyéről, ájulás kerülget. Majd elmúlik, gondolom és megy tovább a verkli. Sok-sok kifogás merül fel az agyamban, miért ne menjek még orvoshoz. Tudom, ha elmegyek hosszadalmas kivizsgálások várnak rám. Most nem lehet, mert akkor kirúgnak, …….kevesebb lesz a fizetésem,……. hogyan fizetem ki akkor a rezsit, a tartozásaimat……. gondolatok jutnak az eszembe. Hányan és hányan gondolkodnak hasonlóan? Az biztos, hogy sokan vannak. Inkább bevállalják, hogy húzzák az igát, amíg valami (pl. a sors) le nem állítja őket.

Amikor pánikbeteg lettem nem saját elhatározásból, hanem muszájból mentem el én is orvoshoz, amikor már elviselhetetlenné vált számomra az állapotom és úgy éreztem nem tudom elvégezni a munkámat. 1996-ot írtunk, akkor újdonságnak számított a pánikbetegség.

Amikor a háziorvos azt mondta, hogy ő sejti mi lehet a bajom és a Pszichiátriai osztályra küldött csak az járt az eszemben, hogy a világ végére is elmegyek, csak elmúljon az erős szívdobogás miatti halálfélelmem. Aztán kételkedni kezdtem, ahogy hazafelé indultam. Rossz gondolatok forogtak az agyamban. Mosolyogni való, mégis attól tettem függővé, hogy elmenjek-e, hogy elérem-e a buszt. Tehát a véletlenre bíztam.

Más betegségnél már tudatosan mentem el a kivizsgálásokra, ha nem így teszek, már valószínűleg nem írhatnám ezt a bejegyzést. „Szerencsémre” rákmegelőző állapotban mentem el, ezért a gyógyulásra nagyobb esélyem volt.

Vannak olyan helyzetek, amikor félünk, hogy mi lesz velünk. Azt hisszük, hogy még fokozzuk a bajunkat, ha orvoshoz megyünk. Félünk a kivizsgálás eredményeitől, attól, hogy esetleg ezzel-azzal a terápiával próbálkoznak, aztán nem történik változás. Félünk egy esetleges műtéttől, a gyógyszerek hatásaitól, hiszen olyan sok rosszat lehet hallani ezekkel kapcsolatban. Ne feledjük, a gyógyuláshoz el kell határoznunk, hogy kivizsgáltassuk magunkat, csak ezután jöhet a javulás.

Olvastam valahol, hogy szakemberek megállapították, hogy amikor saját magunk határozzuk el, mit tegyünk, mit nem, sokkal nagyobb esélyünk van a gyógyulásra, de még boldogabbak is leszünk tőle, mintha csak sodródnánk. Ha arra várunk, hogy majd magától elmúlik a bajunk, ritkaság számba megy.

Amikor azonnal cselekedni kezdünk, már attól javulni fog az állapotunk.

Ha felelősséget vállalunk elmarad a mások hibáztatása is. ……Azért érzem magam ilyen pocsékul, mert folyamatosan bosszantanak, mert tele vagyok stresszel, mert ott van a sok fizetni való, mert építkezek, mert a munkahelyemen a főnököm nem úgy bánik velem, mert a gyerekem nem ér el olyan eredményeket, amiket szeretnék, elhagytak… stb. Felesleges időpocséklás, ha folyton azzal foglalkozunk, hogy mi, vagy ki miatt érezzük magunkat pocsékul. Hasonlóan az is, ha környezetünket kérdezzük, hogy ő mit tenne a helyünkben? Aztán, ha nem válik be, akkor hivatkozunk, hogy ”ő mondta”, azért nem vagyok még mindig jól. Azt hisszük megváltozik valami azáltal, amikor kibeszéljük a gondunkat, de igazából egy helyben topogunk csak.

Ha több nap után is rosszul vagyunk, ne várjuk meg, hogy teljesen ledöntsön bennünket a betegség! Kezdjük el kivizsgáltatni magunkat! Amikor már tudjuk, hogy mi is a bajunk, azután következhet a gyógyulás folyamata.

Ha felkeltettem a figyelmedet ide kattintva további bejegyzéseket találsz.