A minap elgondolkodtam azon, hogy milyen jó, hogy minden ember különböző. Sok mindenben hasonlítunk ugyan egymásra, de mégis mindenki más és más.

Furcsának tartjuk, ha a szomszéd vagy az ismerős másként öltözködik, beszél, viselkedik. Azt mondjuk ilyenkor, hogy kilóg a sorból. Nem foglalkozunk azzal, hogy vajon miért olyan, amilyen.

Én már kisgyerekként kilógtam a sorból. Tejfehér hajam volt. Anyukám mesélte, hogy hazafelé tartottunk egyszer, amikor az utcán egy nő rákiáltott: – Nem szégyelli befesteni a haját ennek a kislánynak. Sokszor volt a csúfnevem: Tejföl.

Az iskolában kis növésem miatt tűntem ki, az utolsó voltam a tornasorban.

Aztán a korosztályomból elsőként kötötték be a fejemet, álltam munkába, lettem anya.

Míg a többi anyuka a játszótéren volt a csemetéjével én esténként az esti iskolában koptattam a padokat. Csoda, hogy másként gondolkodtam, másként viselkedtem, mint a többiek, akiknek még az iskola, a továbbtanulás volt a legfontosabb?

Amikor a velem egykorúakkal összetalálkoztam idegennek éreztem őket, az ő világuk és az enyém már fényévnyire volt. Nekik az iskola, a továbbtanulás, nekem a gyes alatti lét, a férjem, a gyerekem, a háztartás.

A dolgozók iskolájában én voltam a legfiatalabb, de nemcsak ott, a szülőértekezleteken az óvodában és iskolában, a gyerekorvosnál is. Több munkahelyem is volt az egy-két megszokottnál. Dolgoztam adatrögzítőként, banki hitelfolyósítóként, gyártáselőkészítőként, voltam köztisztviselő, de gyári munkásként gépkezelő és csomagoló operátor is. Szabadidőmben szimfonikus zenekarban játszottam. Az életem mozgalmas volt.

Amikor a gyerekeim már nagyobbakká cseperedtek a gyerekkori pajtásoké még kicsik voltak, az ő problémájukra mondtam a frankót, mert én azokon az eseményeken régen túl voltam. Nekem akkorra más jellegű kihívásokkal kellett szembenézni. Fájó érzés volt, hogy nem értettünk egymást úgy, mint régen. Több évtized telt el, mire elfogadtam a helyzetet. A sorból kilógásnak az árát megfizettem. Nagyobb köröket tettem meg, mint az átlagember.

Gyorsan teltek az évek és a korai munkába állás meghozta a hasznát. Ismét kilógtam a sorból, de  pozitív értelemben, azzal, hogy 56 évesen nyugdíjba mehettem. Mondhatja bárki, hogy ez is valami?! Igen, nekem nagyon sokat jelentett és jelent. Hálával és köszönettel van tele a szívem, hogy most, viszonylag még fiatalon a férjemmel, gyerekeimmel, családommal lehetek, az édesanyámat az otthonában ápolhatom, a kedvenc hobbijaimnak, a zenélésnek, az olvasásnak hódolhatok. Ennek köszönhetem, hogy időt és pénzt nem kímélve folyamatosan képezhetem magam, többet sportolhatok, a honlapomra több idő jut.

Kilógok még más miatt is. Elvétve találni manapság teljes családot. Ahol anya, apa még mindig együtt él, közel 42 éve, szeretetben.

Azért is, mert a tévénézés helyett más elfoglaltságaim vannak. Nem tudok hozzászólni a sorozatokhoz, vagy a politikához. Ezek nagyon távol állnak tőlem. Viszont órákon keresztül társalgok a pozitív gondolkodás hasznáról, a nemes és szép dolgokról.

Kilógok a sorból, mert kerülöm azokat a helyzeteket, ahol az emberek egymást marják, ahol pletykálkodnak.

Kilógok a sorból, mert másként jár az eszem, mint sok embernek, de nem bánom.

Élvezem, hogy a sors egyre több hasonló gondolkodású emberrel hoz össze.

Hiszem, hogy mindennek oka van. Lehet, hogy soha nem derül ki, hogy egy-egy esemény miért történik, de van, ami évek távlatából nézve már tudható, érezhető.

Hogy kilógtam a sorból, sokszor járt nehézséggel. Mégis azt mondom, minden úgy volt jó, ahogy. Nem bánok semmit sem.

Miért meséltem el mindezt?

Írásomat biztatásnak, bátorításnak szánom azoknak, akik úgy érzik, hogy valamiért kilógnak a sorból. Lehet ez a kinézetükkel kapcsolatos (túl sovány, kövér), vagy csak másként gondolkodnak, mint a többiek. Ez a helyzet nem könnyű, de ebből még nagyon jól is ki lehet jönni. Úgy vélem, ha mindent megtesznek azért, ami számukra szükséges pl. fogyókúráznak, hízókúráznak, elengedik a negatív megjegyzéseket, piszkálódásokat, negatív megjegyzéseket, ha elviselik, hogy időnként kihagyják őket a pletykálkodásból, egyéb nem építő beszélgetésekből, nyugodtan és békésen tudnak majd aludni. Idővel majd világossá válik számukra, hogy a nehézségek milyen módon váltak a javukra. Mert minden történés, még a rossz is, tanítani akar valamit, ami által fejlődhetünk.