Szükségünk van arra, hogy szeressenek, megbecsüljenek bennünket. Ahhoz, hogy az embereket szeretni tudjuk első sorban magunkat kell elfogadni, megbékélni, „szeretni”.

Hiszem, hogy a szeretet forrása bennünk van.

Milyen az igazi szeretet? A szeretet himnuszában ezt olvashatjuk róla:

„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. A szeretet türelmes, jóságos, a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik………. ”   (Pál levele I. Korintus 13. rész).

Hű!!!! Ez aztán igazán embert próbáló feladat! Egyáltalán van ilyen szeretet? – kérdezhetjük.

Könnyű megismerni azt, akiben szeretet lakik, mert az olyan ember gondoskodó, érdeklődő, ragaszkodó, megértő, gyöngéd, bajban együtt érző, megbocsátó, hihetetlen dolgokra képes és még nincs vége a felsorolásnak. Akár szavak nélkül is érezhető egy tekintetből vagy érintésből a kiáradó szeretet, amelyhez békesség és öröm kapcsolódik.

Ha teljes egészében nem is valósítható meg, de ennek elérése a cél. Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás segít, hogy csiszolódjon az ember. Szeretet nélkül az élet sivár, amikor szeretet van bennünk, olyanná válik az életünk, mintha sivatagban oázist találnánk.  Folyamatosan figyeljünk a szívünkre, mert ha nem tesszük az egónk ezer dolgot hoz elénk gondolatban, hogy miért viselkedjünk másként.

Amikor mindenkivel szemben, beleértve magunkat is, tüskések vagyunk, akkor valami baj van bennünk a szeretettel, azon pedig elsősorban mi tudunk változtatni.

Ha magunkkal szemben nem vagyunk türelmesek, ha bántó gondolatokkal vagyunk tele magunk iránt, kizárt dolog, hogy másokkal szemben gyakorolni tudjuk a szeretet.

Magam is átéltem, hogy bár szerető család vett körül sem magamat, sem a családomat, sem másokat nem tudtam szeretni, mert tele voltam sérelmekkel, elvárásokkal. Olyan voltam, mint a sündisznó, szúrtam ahol tudtam, nem lehetett hozzám szólni. Ebben az állapotban rendkívül szenvedtem, fizikálisan éreztem az űrt, amit a szeretet hiánya okozott. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott a helyzet. Egy templomban voltam éppen és a nap az ablakon keresztül árasztotta rám a melegét. A szívem tájékát melengette és egy belső hangot véltem hallani: – Fogadd el a szeretet!  Sírva fakadtam. Világossá vált számomra, hogy változtatnom kell a viselkedésemen. Elfogadtam még ott azonnal a szeretet, ami bennem volt ugyan, csak nem vettem róla tudomást. Azóta is féltőn óvom, vigyázok rá, hogy megőrizzem. Amikor erre rádöbbentem nagy változást tapasztaltam az életemben. Elmúltak a nemszeretem napok, rendeződött a viszonyom magammal is és a körülöttem élőkkel is. A szeretet kulcsa az én kezemben volt, holott mástól vártam a változást.

Azóta vallom, hogy aki a legutálatosabb, annak van a leginkább szüksége szeretetre, megértésre, csak nem tudja kimutatni ezt az igényét, mert ő maga sem tudja mi a baj.

Ha úgy érezzük mindennel és mindenkivel elégedetlenek vagyunk, még a hozzánk legközelebb állókkal is, akiket egyébként szeretünk, álljunk meg és saját érzéseinkre, magatartásunkra figyeljünk leginkább.

A szeretetet nem követelhetjük meg senkitől sem. Ha mi nem gyakoroljuk a szeretetet, búcsút mondhatunk neki, elillan és nem tudjuk miért nem találjuk a helyünket, tulajdonképpen mi a bajunk.  Ha meg akarjuk változtatni a körülöttünk lévőket és a mi elvárásunkhoz igazítjuk a szeretetünket tévúton járunk.

A szeretet legmagasabb foka a feltétel nélküli szeretet. Ilyenkor elfogadjuk ha nem egyezik a gondolkodásunk és semmiféle elvárás nincsen bennünk. Szeretünk, pont. A „jót” látjuk,  nem a „rosszat” vesszük észre. Hangot adunk nagyra becsülésünknek és kimutatjuk érzéseinket. Keressük az alkalmakat, hogy kimutathassuk és gyakorolhassuk a szeretetet.

Akár gazdagok, akár szegények vagyunk, ha szeretet vesz körül bennünket a világ legboldogabb emberének érezzük magunkat. Ilyenkor vagyunk igazán elemünkben, jó kondiban és nyugalomban.