II. Alvászavar
Amikor nem tudunk elaludni
Mit csináljunk?
Biztosan előfordult már másokkal is, hogy egy átlagos nap után egyszerűen nem jött álom a szemünkre. Nyugtalanok voltunk, mert tudtuk, hogy másnap nehéz nap vár ránk, fontos tennivalóink lesznek.
Hogyan tudunk mégis elaludni?
Először is már napközben jó felkészülni az alvásra. Figyelni arra, hogy eleget mozogjunk, sportoljunk, sétáljunk. Lefeküdni se éhesen, se teli gyomorral nem jó, általában könnyű vacsora az ajánlott. Kevés folyadékot igyunk, lehetőleg teát, kávét, kólát, kakaót ne fogyasszunk. Megfelelő méretű legyen az ágyunk, könnyű, mégis meleg takaróval takaródzunk, jól válasszuk ki a párnánkat, rugalmas legyen a matrac, ezek a jó alvás alapjai. A napközbeni szunyókálást is jó, ha mérsékeljük, mert miatta előfordulhat, hogy kerül majd este minket az álom. Sokan megesküdnének arra, hogy tévénézés alatt alszanak a legjobban. Lehet, hogy elalszanak, de nem tudják mégsem megfelelően kipihenni magunkat. Vibrálás és a hang nem tesz jót, ha aludni szeretnénk, úgy, mint az sem, ha az ágyban dolgozunk, vagy eszünk.
Jó ha kialakítjuk az esti lefekvés rituáléját, egy szokást, amit minden nap végén alkalmazunk. Például kikapcsoljuk a televíziót, megnézzük az e-maileinket, a facebookot, szellőztetünk és olvasunk egy keveset. Ne újságot, mert újból és újból felfrissülhetünk tőle. Olyan irományt, regényt, novellát, elbeszélést, ami vicces, vagy olvashatunk ismeretterjesztő, esetleg szépirodalmi műveket is. Ha a szemünk néha-néha lecsukódik, az már jó jel, de ha ez mégsem történik, akkor is kapcsoljuk le a villanyt, csukjuk be a szemünket és vizualizáljunk. Lássunk magunk előtt olyan eseményeket, amelyek kellemes benyomást keltettek bennünk. Egy mosolyt, egy finom ebéd emlékét, párunk kedves szavait, gyerekünk sztorijait, sétát a napsütésben, ami nagyon jól esett a lelkünknek. Mondjunk köszönetet, hálát a már lezárult napért. Gondoljuk át miért lehetünk megelégedettek. Aztán képzeljük el, hogy holnap jól érezzük magunkat, egészségesek vagyunk, valami klassz dolog történik velünk. Figyelmünket tereljük a légzésünkre. Lazuljunk el, érezzük, hogy minden porcikánk laza.
Segíthetnek a gyógynövények is, mint a kamilla, citromfűlevél vagy a gyógynövények kombinációi. Elalvás előtt egy-két órával ihatunk ezekből egy csésze teát, amit csak forrázzunk, ne főzzünk.
Nyugtatók és altatók helyett próbáljunk meg természetesen elaludni. Tanuljunk meg ellazulni, az agyunkat rávenni, hogy pozitív gondolatokkal legyen tele. Ezekre koncentráljunk, ne arra, hogy…. nem tudok elaludni, nem tudok elaludni, pedig nagyon kellene…
Ha még ezt követően sem tudunk elaludni, és olvasni már nincs kedvünk, kezdjünk el valami olyat csinálni, ami monoton vagy unalmas és csak arra összpontosítsunk, amíg álmosak nem leszünk. Például kezdjük el kitörölni az e-maileket a gépünkről. A tévét ne kapcsoljuk be! Legyen csönd, esetleg halk zene szóljon.
Folytatás hamarosan…
A cikksorozat 3. következő részében az éjszakai felébredésről és a visszaalvás megkönnyítéséről írok majd.
Ha ismersz valakit, akinek ilyen jellegű gondjai vannak és úgy gondolod segítenél vele, kérlek oszd meg a cikksorozatot. Köszönöm.
Ha további bejegyzéseket is szeretnél olvasni kattints ide. >>>>>>>>>>>
Ha még egészségesebben és jól szeretnéd érezni magad ajánlom neked az öt tippet és a 154 pozitív megerősítést tartalmazó kártyát.
Ide kattintva tudod letölteni az ingyen tippeket és ajándékba kapod hozzá a kártyákat is.
Kérlek amennyiben tetszett a bejegyzésem, a hozzászólások alatt, lájkoljad!
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!