Mit is jelent számomra, az

  • hogy jó kondiban vagyok?

Ilyenkor erősnek és magabiztosnak érzem magam. Érzem, hogy erőfeszítéseim hatására – figyelek arra, hogy mit eszem, többet mozgok stb. -a testem remekül működik, a már kialakult állapotokban is. (pl: II. típusú cukorbetegség). Jó a közérzetem, könnyedén teszem a dolgaimat, jó az erőnlétem, jó az állóképességem, és ez pompás állapot, tudatos életmódot hoz magával.

  • és mi jelenti számomra a nyugalmat?

Először is tisztában vagyok azzal, hogy minden esetben én választom a nyugalmat a feszültség helyett.

Az, hogy van választási lehetőségem már jobb érzést kelt bennem.

Persze vannak örömteli helyzetek is, amelyek feszültséget eredményeznek, de ezek által színes a világ. Ilyen esemény például az esküvő, vagy amikor gyerekünk születik. Azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy a nyugalmunk elillan és örömteli feszültséget érzünk.

Érdekes, hogy sportolás közben is nyugodtak lehetünk a gondolataink által, amikor jó érzések forognak az agyunkban. Ez talán nem is jut az eszünkbe, hiszen a nyugalom és a mozgás fizikai értelemben ellentéte egymásnak. 

Szándékom az volt, hogy a honlapom https://jokondiban-nyugalomban.hu/ segítségével megosszam történetemet, elmondjam, hogy a negatív feszültségek, kihívások között is megőrizheti az ember a lelki nyugalmát.

Ha további bejegyzést szeretnél olvasni itt találod:>>>>>>

Melyek azok a lépések, amelyek segítségével gyors és tartós eredményt érhetsz el a jó kondíció és nyugalom eléréséhe?

Ide kattintva tudsz letölteni további tippeket és még ajándékba kapsz 154 pozitív megerősítést tartalmazó kártyát is. 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük