Te is szeretnél jó kondiban lenni és harmóniában?

Mit kéne tennem? – tettem fel magamnak sokadszorra a kérdést.

Mi a titka?  Évek hosszú során keresztül tapasztaltam meg a hasznát annak, amit most megosztok veletek.

Az egyik legfontosabbal kezdem:

A táplálkozás

Étkezés naponta legalább ötször, vagy hatszor keveset. Reggeli, ebéd, vacsora, két köztes evés, a tízórai és az uzsonna. Úgy látszik az ősök is rájöttek erre. Nem sokat egyszerre, csak többször.

  • Elkezdtem reggelizni, akkor is, ha hajnal négy órakor keltem. A többi étkezéseket is próbáltam betartani. Sokan úgy gondolják, hogy attól fogynak le, ha nem esznek. A szervezet pedig pont ilyenkor kezdi elraktározni a tápanyagot. Hiszen az ősemberektől kapott kódokat hordozzuk, ami azt tartalmazza, ha éhezünk, raktározni kell, mert nem lehet tudni, mikor jutunk ennivalóhoz.

Többen is úgy reagáltak erre, hogy ők nem tudnak reggel enni, ezért nem reggeliznek, majd, ha éhesek lesznek, akkor falatoznak. Pedig, ha tudnák, mennyivel jobb lenne a közérzetük, ha ennének!

  • Ha úgy tűnik, hogy nem vagyok éhes, egy pohár vizet iszom, majd jöhet a kávé, aztán még egy pohár víz, aztán már pár falat biztosan lemegy a torkomon, amit a jó közérzetem is meghálál. Amikor megéhezek, már sokszor késő. Szédülés, remegés, nyugtalanság a velejárója.

A legfontosabb a reggeli indítás, a többi már jön magától.

További bejegyzést ide kattintva tudsz olvasni!

„Hogyan legyen minél jobb a közérzetem és egészségesebb az életem?”

Melyek azok a lépések, amelyek segítségével gyors és tartós eredményt érhetsz el?

Itt tippeket és pozitív megerősítést tartalmazó kártyákat tudsz letölteni, ingyen. 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük